Hamarosan kezdetét veszi a meteorológiai tavasz, és ebből az apropóból megpróbálunk információt adni a várható időjárásról: mennyire lesz stabil idő, beugorhat-e egy hideg időszak, illetve milyen hőmérsékletek várhatóak. Erre adunk válaszokat.

A jelen állapot szerint kontinensünk egy nagy kiterjedésű anticiklon hatása alatt áll. Ez az anticiklon tehető felelőssé azért, hogy ilyen nyugodt, stabil időjárásunk van, csapadék nélkül. Ráadásul a hét közepe tájékán még ennek a légörvénynek a középpontjában is leszünk, úgyhogy eléggé állandósul a jelenlegi helyzetünk.

Európa légnyomás térképe GFS OP modell futása alapján, február 24-re (forrás: meteociel.fr)

Hétvégéig – egészen pontosan vasárnapig – biztosan ilyen időben lesz részünk. Vasárnap egy hidegfront közelíti meg térségünket, de telibe nem tud találni bennünket, mivel a magasnyomású levegő blokkoló hatása miatt nem tud betörni. Az alább levő anomália térképen ez látszik is, hogy „két világ csatája” van kibontakozóban.

Anomália térkép Európában, március 1-re (forrás: meteociel.fr)

Ekkor kisebb eső, és élénk északi szél előfordulhat, és picit lehűlhet a levegő, azonban negatív hőmérséklet nálunk nem valószínű. Így látszik, hogy a csatát egyelőre az anticiklon nyeri. De hogy miért is egyelőre? Az utána következő napokban a légnyomás térképen átrendeződés jelei látszanak, és mozgásukból kifolyólag az alacsony és a magas nyomású levegő helyet cserélhet. Ez miért is fontos? 2 dolog szempontjából, és egyik sem jó… A kisebbik probléma, hogy az alacsony nyomású légörvény (vagyis ciklon) változékony, csapadékos, és olykor szeles időt hoz magával, így esőzésekre mindenképp fel kell készülnünk. A rosszabb hír, hogy mivel Szibéria felől érkezne, ezért hidegleszakadásra is számítani lehet… De, ahogy szokták mondani, minden rosszban van valami jó. Ebben az a jó, hogy mivel ez 200, sőt 250 óra felett van, ezért óriási a bizonytalanság, úgyhogy egyelőre fenntartásokkal kezeljük ezt az információhalmazt (egyébként a nagy számok törvénye alapján mindenképp ciklonnal és változékony idővel érne véget ez az időjárási helyzet, csak nem mindegy, hogy honnan érkezhet).

Légnyomás térkép Európára vetítve, március 8-ra (forrás: meteociel.fr)

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük