Április 6. éjszakáján egy markáns hidegfront teszi tiszteletét térségünkben, amely eléggé nagy felfordulást fog kavarni időjárásunkban. A viharos szél-havazás-lehűlés hármasból egy is elég lenne, de mi mindháromban részesülünk. Ahhoz, hogy kellően felkészüljünk a hidegbetörésre, alább pár fontos információ, hogy vajon mire is számítsunk.
Ha csak és kizárólag a légnyomás/geopotenciál térképet nézzük, már is látjuk, hogy valami jelentős dolog közeleg: ez pedig nem más, mint a sarkvidékről induló, mély ciklon, amely gyökeresen megváltoztatja nem csak a mi térségünk, hanem szinte az egész kontinens időjárását (1. ábra).
A hideg levegő kontintensünk kb. 2/3-át fogja beteríteni (2. ábra), Közép-Európa, valamint a balkáni térség nem kevés csapadékban fog részesülni (ennek jó része hó is lehet).
Magyarország területén valamikor éjfél után érkezik meg a csapadék, az Iharos-MET által felügyelt térségbe valamikor 2-3 óra között. Először eső formájában, majd a reggeli órákban fokozatosan átválthat havas esőbe, illetve egyes helyeken havazásba. A teljes terület, ami érintett lesz, a 3. számú ábrán látható.
Az alábbi 4 ábrán pedig a csapadék érkezését próbáljuk ábrázolni (2:00, 5:00, 8:00, 12:00 és 20:00 órai állapotok)
Látható, hogy egy mediterrán ciklon hathatós közreműködésével a horvát és szlovén területek jelentős mennyiségű csapadékban fognak részesülni, a Kárpát-medence pedig továbbra is szűkös lesz az égi áldásban, ami mezőgazdasági szempontból egyre súlyosodó probléma forrása is lehet.
Hőmérsékleti szempontból sem tudunk pozitívumokkal szolgálni, a szó szoros értelmében sem: szerda és csütörtök hajnalban is fagyni fog, bár mértéke nem lesz olyan nagy, mint az előzőleg számítható volt, a -2, -4 °C-os értékek velünk lesznek az említett napokon. Az alacsonyabb értékek inkább a zalai területeken lesznek tapasztalhatóak, Somogyban 1-2 °C-kal enyhébb lesz a hajnal.
További friss információk facebook oldalunkon lesznek elérhetőek:
www.facebook.com/iharosmet
0 hozzászólás