Ahogy közeledik a korábbiakban már beharangozott hidegbetörés, úgy körvonalazódik a kép, hogy vajon milyen idő is vár ránk az elkövetkezendő napokban. Az előzetes várakozásokhoz képest enyhébb lesz az idő, de lássuk a részleteket!
Elsősorban a mediterrán ciklon mozgását, annak pályáját vizsgáljuk. Látszik, hogy az előző állapothoz képest kicsit délebbre húzódik a légörvény, ami Magyarország keleti részén kezd el inkább mélyülni, és úgy kezdi hátoldalon visszatekerni a Kárpát-medence térségébe a hideg levegőt. Azonban – mivel a mediciklon helyezkedése változott – nem zúdítja „telibe” a térséget, hanem csak a keleti régió (főként a Tiszántúl) részesül a hidegebb levegőben. Ami plusz kellemetlenséget fog okozni, az az erős, olykor viharos északi szél, amely – ha nem is ugyanolyan erősséggel, de – legalább keddig velünk lesz.
Kérdés volt a halmazállapot is, azonban már 90%-os valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy a csapadék nem szilárd lesz, talán a vége felé fog átváltani havas esőbe, esetleg havazásba. És, mivel nem lesz hótakaró, ezért a zordabb idő távolabbra fog esni tőlünk, itt (Somogy és Zaláról beszélünk) -10 °C alá nem fog esni a hőmérséklet.
A leghidegebb az ország északkeleti csücskében, az Északi-középhegységben lesz, ott jelemzően akár -20 °C-ig is süllyedhet a hőmérséklet (amihez persze a hótakaró is hozzájárul). Az igazi zord időjárást majd Ukrajnában fogják inkább tapasztalni, Erdélyben is inkább a -15,-20 °C közötti minimumok lesznek jellemzőek.
És hogy meddig is tart az egész? Annyi bizonyos, hogy a skandináv anticiklon meglehetősen erős blokkoló hatást fog kifejteni, ami egy ideig stagnálást, majd lassú melegedést fog eredményezni. Február 20. környékén kisebb megtorpanást fogunk tapasztalni, de akkor már az atlanti ciklon fejti ki hatását, és fokozatosan javítja az időjárásunkat. Viszont a fagyok (eleinte erősebb, később gyengébb) a hónap végéig velünk lesznek, és 25. után tapasztalhatunk először 10 °C körüli értékeket.
0 hozzászólás