Továbbra sem hagy minket békén az időjárás szeszélye: a visszatérő hőhullám után ismét egy zivataros időszak következik, ráadásul most a hétvégébe is belerondíthat. A kísérőjelenségek között ismét ott lehet a felhőszakadás és a jégeső, és most is hasonló, félelmetesnek tűnő jelenségeket is tapasztalhatunk, mint például a szupercella.

Jelenlegi helyzetkép

Európa időjárását továbbra is 2 nagyobb légörvény határozza meg: északabbra (a Brit-szigetek környékén) egy ciklon, míg délnyugaton egy anticiklon terül el. Térségünkre inkább utóbbi érezteti hatását, afrikai eredetű levegőt pumpálva térségünkbe. De ez nem lesz így sokáig, mivel egy hullámzó frontrendszer peremére kerülünk – ismételten – , ami nagyfokú labilitást és nedvességet fog magával hordozni.

Európa légnyomástérképe jelenleg (ECMWF modell alapján)

Szerdai kilátások

A változás előszele már hétfőn érezhető lesz, ekkor ugyanis a ciklon áramlásának következtében felerősödhet a szél, és pár fokkal lehűl a hőmérséklet. Ugyanakkor ez azt jelenti, hogy a 35-37 °C maximumok visszatáncolnak 30-32 °C-ig, tehát marad a hőség, csak kissé elviselhetőbb lesz. Magyarország északi felén ugyanakkor egy szlovákiai zivatarrendszer nyúlványai “benézhetnek”, az ott élőknek biztos lesz néhány kellemetlen pillanatuk. Kedden és szerdán a környező országok felett lesz labilis a levegő, amelynek köszönhetően további károkozó zivatarok érkezhetnek azokba a térségekbe. Így Németország déli része, Ausztria néhány területe és Szlovénia ismét veszélyben lesz.

850 hPa hőmérsékleti értékek a frontrendszer érkezése előtt

A magyarországi forgatókönyv egyébként kísértetiesen hasonlít a mostanihoz: szerda reggel egy viharrendszer átsöpör a középső országrészen, míg délnyugat a délutáni óráktól lesz érintett. Sőt, a jelenlegi számítások egy késő esti rendszert is behoznak, szintúgy a délnyugati térségekbe. Amit tudunk, hogy a most szerdaihoz hasonló károkozó jellegű cellák tombolhatnak, mivel a labilitási értékek hasonlóak lesznek, és a különböző értékek (CAPE, szélnyírás, Thompson-index, LI) táptalajul szolgálhatnak szupercellák kialakulásához is.

MUCAPE átlag értékek ECMWF modell számításai alapján

Bizonytalansági faktor

Azok a térségek, amelyek nem voltak károkozó jelenség megtapasztalói (és június 23-án sem voltak), biztosan legyinteni fognak, hogy “ugyan már, ezt mondták előzőleg is, mégse lett semmi”. Nem véletlenül mondjuk, hogy az időjárás a műsorváltozás jogát fenntartja, ugyanis a 13-án reggeli átrobogás nagy mértékben megváltoztatta a felállást. Erre felkészülni nagyon nehéz, és komolyabb szinteken is elég nagy megpróbáltatások elé állítja a szakembereket. Továbbra is azt az álláspontot képviseljük, hogy a rosszabb helyzetre készüljünk, és inkább legyintsünk, mintsem meglepetten álljunk a károk előtt. Mindenképp szem előtt tartjuk a kialakulófélben lévő helyzetet, és tájékoztatunk az aktuális státuszról.