Egy hullámzó frontrendszer hidegfrontja érkezik térségünkbe, és többfelé okoz heves zivatarokat. A zivatarok mellé felhőszakadás, és jégeső párosulhat, valamint a viharos kifutószél sem kizárt. Mutatjuk, mire kell készülnünk.
Ahogy azt tapasztaltuk, a nap első részében kellemes időben volt részünk: olyannyira, hogy Zalában 25-27 °C-t, Somogyban pedig 30-32 °C-t mérhetünk jelenleg. A változás pedig már látható közelségben van, hiszen délnyugat felől már érkezik a front felhőzete, amely a késő délutáni óráktól okoz zivatarokat.
Az OMSZ sem tétlenkedett: veszélyjelzésükben narancs (másodfokú) riasztást adtak ki, valamint Zala megyét elsőfokú felhőszakadás-riasztásban részesült.
A svájci 4×4 modell alapján 17 óra tájban várhatóak az első zivatarok megjelenései. Északkelet felé haladva egyre hevesebb jelleget öltenek, ekkor már a korábban említett felhőszakadás, jégeső kettős is megjelenhet.
Az éjszakai órákban elcsendesedik a légkör, és környékeinken záporok jöhetnek az éjszaka folyamán.
A keddi napon aztán hasonló forgatókönyv szerint jönnek további zivatarok, hevességét tekintve azonban ezek már nem lesznek olyan vészesek.