Egy hét eleji gyenge hidegfront után egy lényegesen erősebb hidegbetörés érkezhet. A front szárazon érkezik, viszont erős szél várható, és helyenként gyenge fagyok is lehetnek.

Jelenlegi helyzetkép

Jelen pillanatban egy anticiklon határozza meg időjárásunkat. Hatására ismét melegebb légtömegek árasztották el térségünket, nyár végi hangulatot idézve. Az Atlanti-óceán nyugati partjainál azonban kifejlődik, majd megerősödik egy ciklon, ami kelet felé haladva érkezik meg térségünkbe.

Légnyomás előrejelzés Európa, október 6-8.
Európa légnyomás animációja október 6-8. között

Önmagában ezzel nem is lenne baj, de mivel közös áramlási rendszer alakul ki a tőle nyugatabbra lévő anticiklonnal, így a sarkvidéki eredetű levegő beáramlása szinte akadály nélkül fog megtörténni.

850 hPa hőmérséklet előrejelzés október 8
850 hPa (kb. 1500 m magasságban mért) hőmérséklet előrejelzés október 8-án

Térségünk várható időjárása

A változás vasárnap a déli óráktól kezdődhet. Ekkor észak felől elkezdődik a hideg levegő beáramlása, jelen számítás szerint csapadék nélkül.

Erős, olykor viharos szél fogja kísérni ezt a beáramlást, akár 80 km/h, vagy afeletti lökéseket is tapasztalhatunk.

Széllökés maximumok valószínűség előrejelzése

Fagyos hajnal

Jelen pillanatban nagy bizonytalanság övezi, azonban mindenképp beszélni kell a hétfő hajnali fagyok esélyeiről. Egyes számítások szerint térségünk megússza, mások szerint Somogy északkeleti részén várhatóak gyenge fagyok. Alább közöljük az egyes modell számítások eredményeit.

A folytatásban

A hét közepe felé stabilizálódni fog időjárásunk, és továbbra is 20 °C feletti maximumok várhatóak, azonban a hajnalaink már egyre hűvösebbek lesznek.