Alig lélegezhettünk fel a május utolsó napján tapasztalt szupercella „kavalkádból”, hétfőn ismételten változékony idő lesz térségeinkben. Egy hullámzó frontrendszer halad át felettünk, melynek ciklonja jelentős csapadékkal látja el a somogyi és zalai területeket. Hogy mennyire kell aggódnunk az idő hevessége miatt, alább kiderül.

Viharok után

Május 31-én egy hidegfront előterében labilis légtömegek alakultak ki, melyeknek hatására zivatarok, néhol heves jelenségek alakultak ki. A Zalába délután, Somogyba pedig késő este megérkező szupercella viszont nem okozott olyan súlyos következményeket, mint egy erőteljes nyári vihar, de ettől függetlenül sok helyütt számoltak be például apró szemű jégesőről. Az időjárás a szombati napon is változékony maradt, de egy-egy futó záporon kívül nem volt említésre méltó esemény.

Záporos hajnal, zivataros délután

Vasárnap viszonylag nyugodt napunk lesz, de az esti órákban már az esőfelhők ott fognak tornyosulni a határ mellett. Az alábbi animáción láthatjuk a csapadéktömb érkezését, amely ekkor még nem fog konvektív jegyeket magán hordozni (magyarul: még nem lesz zivatar). Az első hullám délelőtt 10-11 óráig fog tartani, ekkor viszont kinyílik a konvektív ablak.

A déli óráktól tehát gomolyfelhő-képződés kezdődik, és délután már dél felől egyre több helyütt kell zivatarra számítani. A keletkezésükhöz egyik elengedhetetlen tényező, a CAPE-érték megfelelő lesz a kialakulásukhoz, azonban több más paraméter nem lesz elég magas (vagy alacsony) ahhoz, hogy hevesebb jelenségek (így akár szupercellák) kialakulhassanak. Persze ez még nem zárható ki, de jelen állás szerint a mi térségünk ilyesmiben nem lesz érintett.

CAPE előrejelzés június 3-ra. A 800-1000 J/kg érték már megfelelő zivatarok kialakulásához

Inkább a mennyiség, mint a hevesség

Nos, igen. A hétfői esőzéssel kapcsolatban inkább a lehulló mennyiség, mintsem a súlyosság lesz mérvadó. Bizonytalan a helyzet még, és a modellek sincsenek igazán egyetértésben, de jelen állás szerint 20-30 mm esőre mindenképp számítani kell. Az alábbi összehasonlító képsorok is ezeket támasztják alá, csak épp a területi eloszlásuk változó.

Megállapítható, hogy a GFS és ICON területileg máshogyan bontja le, előbbi inkább Dél-Somogyra, utóbbi pedig a zalai területekre küldi a nagyobb égi áldást. A svájci és az ECMWF modellek egyenletesebb eloszlással számolnak, a mennyiség pedig az, amit fentebb is említettünk.

Nyár azért lesz, ugye?

Június első napjaiban erre a kérdésre szerintem nyugodtan rávághatjuk a választ, hogy igen. Persze a hőmérsékleti értékek még nem fognak kilőni, de a következő hétvégén már súrolni fogjuk a 30 °C-t. Más kérdés, hogy tizedike környékén ismét hidegfrontot vízionálnak egyes modellek, de ez még olyan távol van, hogy nem is érdemes még róla beszélni (bár beszédes, hogy mindegyik modell, amelyik ellát addig, adja). Alább az első képen látható Siófok összehasonlító diagramja hőmérséklet tekintetében, a második ábra pedig az ECMWF valószínűségi előrejelzését mutatja.

Időjárási modellek összehasonlító grafikonja hőmérséklet tekintetében (Siófok)
ECMWF valószínűségi előrejelzése (Siófok)

Borítókép: Molnár-Magos Szilárd (facebook)