Alig lélegeztünk fel a héten érkezett ciklon utóhatásaiból, a következő lehűlés már úton van. Az elemzések és a számítások azt mutatják, hogy ismét visszatérnek a hajnali fagyok, viszont most alacsonyabb értékek várhatóak, és tartósabban megmaradnak. Lehet, hogy a nyuszi is télikabátban jön…
Aktuális helyzet
Ahogy már az ilyen elemzések elején megszokhattuk, először kezdjük az aktuális helyzettel! Jelenleg egy tőlünk délre fekvő anticiklon áramlási rendszere juttat enyhébb levegőt térségünkbe. A helyzet azonban gyorsan változni fog egy hullámzó frontrendszer hidegfrontjának köszönhetően. Ennek következtében sok helyütt kell az elkövetkezendő napokban számítani záporra, zivatarra. Az 1. ábra animációján a péntek-szombati csapadékzóna mozgását láthatják
A front után
És ahogy az menetrend szerint érkezni szokott, hátoldali áramlásban erős, olykor viharos északi szél lesz, főleg a hétfői és a keddi nap folyamán.
Azonban, a helyzet innentől változik: Európa délnyugati részénél található egy anticiklon, amely skandináv társával gyakorlatilag egyesülni fog a köztük lévő ciklon eltűnése után. Az általuk kialakított képzeletbeli tengely mentén pedig a szibériai eredetű levegő beáramolhat térségünkbe. Ez a folyamat a 2. ábra animációján látható, az a nagy piros „paca” lesz az egész kontinensen ténykedő légörvény.
Hőmérséklet szempontjából a 3. ábra animációján látható a beáramlás.
A hőmérsékleti minimumok friss számításait csak jövő péntekig tudjuk mutatni, de ott is látható, milyen alacsony értékek is lehetnek a jövő hét folyamán.
Azt azonban hozzá kell tenni, hogy egyrészt a helyzet változhat, mivel a hét eleji hidegfrontunk sem így nézett ki pár nappal előtte, valamint a valószínűségi (ensemble) előrejelzések nem preferálják a keményebb, inkább csak a talajmenti fagyokat.
Minden esetre, a témán mi is rajta tartjuk a szemünket! Fontos lenne, hogy más forgatókönyv valósuljon meg, mert ha a fenti képeken látható helyzetkép válik valóra, akkor gyorsan szertefoszlanak az álmaink a jó terméssel kapcsolatban…
Borítókép: MTI / Varga György
Hivatkozások, grafikonok: meteologix.com