Hóba fulladhat a Dunántúl

A múlt heti mediterrán ciklon érkezése előtt nagyon sok kérdőjel volt, és napról napra változott a csapadék mennyisége és halmazállapota is. Most, amikor is délnyugat felől egy csapadékzóna közelít, teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy bizony hóról, és jelentős mennyiségről lesz szó. Ebben a bejegyzésben összefoglaljuk a szükséges információkat, és kielemezzük az Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Amikor napra pontosan érkezik a tél 2.rész

Facebook oldalunkon a heti előrejelzés után többen hangot adtak véleményüknek, mely szerint a beharangozottakból nem lesz semmi. El kell szomoritsuk őket: a mediterrán ciklon érkezik, havazás lesz, csak nem olyan ütemben és mennyiségben mint az előző számítások alkalmával. „Késik” a ciklon… … Ami persze nem igaz, hiszen már elért bennünket, Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Amikor napra pontosan érkezik a tél

A meteorológiai tél első napján, vagyis december elsején egy mediterrán ciklon éri el térségünket. Ez önmagában még nem is lenne nagy horderejű hír, azonban az utána következő történések teszik még érdekesebbé időjárásunkat. Az egyik vezető időjárási modell, az ECMWF álmodott egy nagyot, és jelentős hómennyiséggel számol a hét végére. Nagy Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Boldog születésnapot, Iharos-MET! 2. rész

November 15-én ünnepelte az oldal fennállásának 15. esztendejét, amit egy cikksorozattal (is) megünnepeltünk. Az első részben a kezdetekről volt szó, amikor megannyi nehézség gördült az útunkba, de aztán pár döccenőt leszámítva utat törtünk magunknak, és feltettük magunkat a térképre. Most a közösségi oldalak előnyeinek kihasználásáról, a 2016-os fordulatról, és a Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Jöjjön a tél!

Bár a csapadékos helyzetre még várni kell, de hőmérsékleti szempontból bekopogtat a tél térségünk ajtaján. Az elkövetkezendő időszakban lehűlések, fagyok, és felhős idők következhetnek, javulás már nem várható. És hogy ez minek köszönhető? Mutatjuk. Jelenlegi helyzetkép A minap egy mediterrán ciklon hozott jelentős mennyiségű csapadékot Somogy déli területeire, de ez Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Boldog születésnapot, Iharos-MET!

2008. november 15-én kezdődött, és még mind a mai napig tart. Egy oldal, ami kezdetben a csurgói kistérségnek íródott, majd kinőtte magát 2 megyényire. Megannyi boldog pillanat, amely mellé némi szomorúság is vegyült, de ez az életben is így működik. De legalább megérhettük ezt a kerek évfordulót. 15 évesek lettünk. Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Ismét jöhet sarki fény

November ötödike után ismét van esély arra, hogy környékünkön sarki fényt láthassunk. A különböző naptevékenyégek következtében kialakuló csodálatos égi jelenség szombaton, az esti és az éjszakai órákban alakulhat ki. Most nem magát a jelenséget járjuk körbe, hanem azt a tényezőt, ami a fény kialakulásának fő mozgatórugója: a geomágneses vihart. Képzeljük Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A rejtélyes szépség: a sarki fény

A sarki fény, vagy aurora borealis, az egyik legcsodálatosabb természeti jelenség, amit a Föld lakói megfigyelhetnek. Ez a csillogó, színpompás jelenség a sarkkörök környékén tűnik fel, és olyan varázslatos megjelenésű, hogy sokan egész életükben csak egyszeri alkalommal találkoznak vele. Ebben a cikkben felfedezzük a sarki fény keletkezésének okát, a háttérét, Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Zivatarral és viharos széllel tör ránk a hidegfront

Már jó ideje pedzegetik az időjárási modellek a pénteki hidegfront lehetőségét, és annak szélsőséges kimeneteit. Az OMSZ riasztások tömkelegét adta ki: jöhet zivatar, jelentős eső, viharos szél. Összeszedtük, hogy mire számíthatunk, és leírjuk a front érkezésének az időbeni és térbeli eloszlását. Esni fog, aztán esni fog, aztán… A kellemes csütörtöki Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Hétvégi melegedés

Akármilyen hihetetlen, még mindig van potenciál a nyárias időjárásban! A hétvégén egy ciklon áramlási rendszerének köszönhetően ismét 20 °C feletti maximumokra kell számítanunk, ráadásul az éjszakák is eléggé enyhék lesznek. A jelenlegi helyzet alapján ez elég meredek állításnak tűnhet, pedig nem az. Mutatjuk! Jelenlegi helyzetkép Mivel is kezdenénk mással, mint Bővebben……

Szerző: admin | Közzétéve: telt el a közzététel óta