Mindenszentek hetében – vagyis november első hetében – sajnos a címben említett helyzet lesz inkább jellemző. Az előttünk álló napok változékony időt hoznak kevés napsütéssel, de annál több csapadékkal. Heti elemzésünk következik.

Jelen pillanatban egy északnyugat felől érkező ciklon határozza meg időjárásunkat, amely előoldali áramlása révén jelenleg enyhébb levegőt enged be térségünkbe. De – ahogy általában mondani szoktuk – már jön a változás szele, hisz’ ennek a ciklonnak a hidegfrontja kedden éri el térségünket, és átmeneti lehűlés, és csapadék érkezhet.

Jelenlegi időjárási helyzetkép. A képen látható ciklon hidegfrontja a napokban éri el térségünket, haladási és áramlási iránya jelölve – GFS alapján (meteociel.fr)

Szerdán aztán előzetes várakozás alapján egy mediterrán ciklon kapcsolódik be időjárásunkba, amely pedig csütörtökön okoz jelentős csapadékot, hátoldali áramlásként pedig hidegebb levegőt fogunk kapni térségünkbe, és ekkor a maximumok ismét 10 °C körül alakulnak majd. A csapadékértékek Somogyban 10-20, Zalában 15-30 mm körül alakulnak, csütörtökre ez a szám Somogyban 15-45, Zalában pedig 5-15 mm lesz. A csütörtöki esőzés pillanatnyi nyertese – ha lehet ezt nyertesnek nevezni – Baranya megye lesz, ott egyes térségekben 50-60 mm is előfordulhat.

A mediterrán ciklon áramlása térségünkbe november 4 körül, ECMWF alapján (windy.com)

Az, hogy ezen időjárási esemény ilyen formában, és ilyen gyakran előfordulnak, 2 magasnyomású légörvénynek köszönhető. Az egyikük az Atlanti-óceán környékén helyezkedik el, a másik pedig szinte egész Oroszországot felöleli, az ő áramlási tevékenységük szükséges ahhoz, hogy ilyen légköri felállásaink legyenek az elkövetkezendő napokban.

Az ábrán a két nagy kiterjedésű anticiklon található, piros nyilakkal jelölve , ECMWF alapján (windy.com)

A hét végétől azonban ismét pozitív irányba változhat időjárásunk, bár elég nehézkesen, de ismét 15 °C körüli értékre emelkednek a maximumok, ami azért novemberben eléggé rendben van. Számottevő fagy egyébként a héten nem várható.

Valószínűségi előrejelzés az elkövetkezendő 10 napra (ecmwf.int)

Szerencsére nagyobb hidegbetörések még mindig nem fognak érinteni minket, a hosszabb távú prognózisokat természetesen nagyon várjuk, és frissíteni fogunk a honlapon, amint újdonságok érkeznek.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük