Bejelentkezett az ősz…

… de mi még nem engedjük be. Természetesen hiú ábrándokba ne ringassuk magunkat, hogy bármilyen beleszólásunk is lenne az időjárás alakulásába, de szerintünk még nagyon nincs itt az ideje, hogy az ősz után kiáltsunk, bármennyire is egy úgynevezett “évszakváltó” front közeleg. Hogy micsoda…?

Hosszútávú trendek azt mutatják, hogy általában augusztus 20. környékén/után egy érkező ciklon kiveszi a lendületet és az erőt a nyárból, és átadja helyét az ősznek. Biztosan idén sem lesz ez másként, azonban nem biztos, hogy a hétfőn érkező alacsony légörvény lesz az. Tény, hogy sokkal hűvösebb légtömegek fogják elérni térségünket, és még akár az a “csúfság” is megeshet velünk, hogy pénteken a 20 °C-t se éri el a hőmérséklet. De viszont utána stabilizálódik egy kicsit az időjárásunk, és 25-28 °C körüli maximumoknak örvendhetünk.

Ennek okozója pedig északkelet felől érkezik: egy tőlünk észak-északnyugati irányban elterülő anticiklon teret ad az északkelet felől érkező alacsony nyomású, hideg légtömeget hordozó légörvénynek, melynek hidegfrontja “támadást” indít térségünk ellen. Ennek hatására hétfőn csapadékos idő várható, és 5-8 °C-kal hűvösebb értékeket mérhetünk.

Európa légnyomástérkép előrejelzése augusztus 24-re, ECMWF alapján (forrás: meteociel.fr)

A változékony idő folytatódik, bár kicsit javul az idő csütörtökre, a feketeleves pénteken érkezik. Ekkor már egy markáns hidegfront érkezik térségünkbe, jelentős mennyiségű csapadékkal, és bizony a maximum értékek a 15-18 °C-os tartományban fognak mozogni.

Európa légnyomástérképe, a hidegfront érkezésével jelölve, ECMWF alapján (forrás: meteociel.fr)
augusztus 28-án, 24 óra alatt lehulló csapadék mm-ben, ECMWF alapján (forrás: meteologix.com)

Elég nehezen fog stabilizálódni időjárásunk, amit azonban látunk, hogy szeptember első napjaiban már ismét 25 °C, vagy afeletti értékek jöhetnek, délnyugati áramlással. Utána ismét törés látszik, de ez már nagyon bizonytalan.

850 hPa-s (kb. 1500 méteren mért) hőmérséketi értékek augusztus 30-ra, ECMWF alapján

2021 ősz várható időjárása

Személy szerint soha nem voltam híve a 2 hétnél hosszabb időtartamú előrejelzés közzétételének, és az alább olvasható elemzést is azért tesszük közzé, mert nem konkrét időjárási helyzetekről beszél, hanem úgynevezett időjárási trendekről. Bíztató 3 hónap következhet, azonban kevésbé előnyös helyzetek is előfordulhatnak. Íme, az Accuweather elemzése:

Az oldal kiemeli, szélsőségekben nem volt hiány 2021 nyarán, gondoljunk csak a németországi áradásra, a cseh tornádóra, vagy a mai napig is tomboló erdőtüzekre, amelyek rengeteg életet követeltek/követelnek, és az anyagi kár is jelentős. Nos, ezek a szélsőségek gyengülhetnek az előttünk álló időszakban, köszönhetően az erősödő La Nina jelenségnek, amely főleg Európa középső és északi részén fejtheti ki hatását, mégpedig egy szárazabb trend következik, amely segít a talaj kiszárításában, elősegítve az agrárium fellendülését ezen területeken. A hőmérsékleti értékek is állandósulnak ebben a térségben, ugyanis hőhullám ezt a területet nem veszélyezteti, így 20-25 °C körüli hőmérsékleti értékek várhatóak, amely novemberre 5-10 °C körül alakulhat.

Mi is a La Nina? És ki az El Nino?

Az El Niño magyar jelentése kisdedet, kisfiút jelent, nevét pedig perui halászoktól kapta mégpedig azért, mert mindig karácsony környékén figyelhető meg a jelenség. Az El Niño egy időjárási anomália, ami viszonylag szabálytalan időközönként, nagyjából 2-7 évente jelentkezik.

Normál esetben Dél-Amerika nyugati partjainál a melegebb tengervíz helyébe a mélyből néhány fokkal hidegebb víz áramlik fel, ami oxigénben és tápanyagban gazdag, így a jelenség fantasztikus halbőséget okoz, több százezer négyzetkilométernyi vízfelületen. A hideg víz feláramlása hatással van a környék éghajlatára is, ilyenkor normális eloszlású és mennyiségű csapadék hullik a térségben. A melegebb tengervíz a felszínen az állandó passzátszél segítségével Észak-Ausztrália és Indonézia térségébe, valamint az Indiai-óceán partjai felé utazik, ami ott csapadékos időjárást eredményez.

El Niño évben, a passzátszél sokkal gyengébb, mint alapesetben, amely nem tudja elszállítani a melegebb tengervizet. Ennek következtében a téli félévben az amerikai kontinens nyugati partjának légköre sokkal nedvesebbé válik, ami özönvízszerű esőzésekhez, és az ehhez köthető, sokszor láncreakciószerűen beinduló természeti katasztrófákhoz vezet. De míg az El Niño az egyik oldalon áradásokat okoz, addig a Csendes-óceán túlsó felére szárazságot visz. Emiatt beáll a szárazság Ausztrália térségébe, gyengébb lesz a délkelet-ázsiai monszun, továbbá kevesebb csapadékot kap Afrika délkeleti része és az Amazonas-medence keleti oldala. Nyáron a hurrikánszezon a szokásosnál is erősebb, markánsabb viharok tombolnak az Atlanti-óceán északi medencéjében és szárazság köszönt be Dél-Amerika északi részén, Délkelet-Ázsiában, Ausztrália keleti és északi felén és az indiai szubkontinensen.

Az El Niño kilengését ellensúlyozza La Niña, vagyis A Kislány. La Niña szokatlanul alacsony légnyomással jelentkezik Délkelet-Ázsiában, Ausztrália csapadékosabb vidékein és a Csendes-óceán nyugati medencéje fölött. A korábbi aszályt és az erdőtüzeket oltó intenzív monszunesők jelentkeznek, amelyek mellett megjelennek az áradások és egyéb természeti katasztrófák. La Niña a dél-amerikai partvidéken aszályt okoz, az Atlanti-óceán északi medencéjében erősíti a hurrikántevékenységet, illetve a tájfunokat a Csendes-óceán nyugati medencéjében.

Nyugat-Európa azonban kevésbé lesz nyugodt helyzetben, ugyanis a körülmények – a viharpályák délre tolódása és az óceán hőmérséklet emelkedése – akár még trópusi viharnak megfelelő ciklonokat is előidézhetnek, és nem lesz ritka szélviharok kialakulása sem ebben a térségben.

Európa középső része – főleg az észak-olasz területek és az Alpok – a skandináv blokkoló anticiklonok tevékenységének köszönhetően hevesebb ciklonok kialakulásához vezethet, amelyek akár áradásokat is okozhatnak ebben a térségben, és a délebbi területeken nem kizárt úgynevezett medikánok kialakulása sem. Ennek a térségnek az időjárása egy kicsit befolyásolja a Kárpát-medence időjárását.

Kontinensük keleti része pedig az átlagosnál kicsit melegebb időt kap a “nyakába”. Svédország és Oroszország nyugati része közötti területek mérsékelten melegek lesznek, míg a Balkán, a mi térségünk, és Görögország térsége a 28-30 °C-as tartományokkal kell hogy számoljon szeptember folyamán. Hidegfrontok érkezése esetén mérséklődik a hőség, de eleinte csak átmeneti jelleggel, október közepét-végét egy hidegcseppel számolják, jelentős csapadék is előfordulhat, akár heves zivatarok is jelentkezhetnek, ekkor már errefelé is árvízveszély léphet fel. A hidegcsepp elvonultával pedig a hőmérséklet itt is a 10 °C körüli tartományba eshet vissza.

2021 ősz időjárási trendjei. Magyarra fordítva: TROPICAL IMPACTS POSSIBLE – trópusi viharok kialakulása lehetséges; NOT AS STORMY – nem kimondottan viharos; FLOODING THREAT LATE – árvítveszély késő ősszel; COMFORTABLE EARLY – kora ősszel komfortos időjárás; WARM – meleg; HEAT LINGERS – elhúzódó hőhullám (forrás: Accuweather)