Nem lesz 40 °C !!!

Ahogy azt sejteni lehetett, finomodtak az előrejelzések a következő hét elejére. Így már nem kell attól tartanunk, hogy extrém hőhullám ér el minket – bár az én véleményem szerint a 35-38 °C sem kispályás. Lássuk, mi változott!

A két fő modell (GFS és ECMWF) futását hasonlítottuk össze a hétfői bejegyzésünkben, amelyben két, teljesen ellentétes felállást láthattunk, szó szerint köszönő viszonyban sem voltak egymással. A GFS alapján egy anticiklon lett volna a szubtrópusi levegő beáramlásának segítségére, amely így 40-42 °C-os maximumokat eredményezett volna. Ezzel szemben az ECMWF egy északi leáramlást vízionált, amely hőmérsékleti megtorpanást jósolt, eleinte jelentős csapadékkal.

Mi változott? Ki a győztes?

Tulajdonképp még senki, sőt nem is neveznénk ki senkit győztesnek, mivel 100%-ban úgysem az a felállás lesz, amelyet a modellek ábrázolnak. Az ECM annyit igazodott, hogy előoldali áramlással felmelegíti a térségünket a hidegfront érkeztéig, a GFS pedig annyit, hogy megnyitotta az utat az északi leáramlásnak, így az ő előoldalija gyengébbre sikerült, az extrém marad délen (Olaszország 48 °C, abszolút európai maximum rekord).

Valószínűségi előrejelzés (ECMWF) – 1. ábra: 850 hPa hőmérséklet, 08.17-én zuhan, addig 19-21 °C körüli értékek várhatóak, amelyek a földfelszínen 34-37 °C körüli hőmérsékletnek felelnek meg; 2. ábra: csapadék előrejelzés, amelyben a résztvevő tagok szórása nagy, átlagban azonban 2-3 mm eső valószínű (a tömb jelen számítás szerint északkeleten tombolja ki magát); 3. ábra: 500 hPa geopotenciál érték, ami szintén 08.17 körül süllyedni fog (forrás: ecmwf.int)

A jelenlegi számítások szerinti legfőbb különbség, az az időzítés. Míg az ECMWF 08.17 hajnalra behozza a hidegfrontot, addig a GFS 1 teljes napot késlekedik, szerinte 18-án hajnalban ér el minket a hidegfront. A helyzetkép szinte ugyanaz, északi leáramlás, főleg északkeleten lehulló jelentős csapadék, és lehűlés.

Geopotenciál anomália térkép augusztus 17-re, ECMWF alapján (forrás: meteociel.fr)
geopotenciál anomália térkép augusztus 18-ra, GFS alapján (forrás: meteociel.fr)

Ejthetünk pár szót a folytatásról is, hisz’ a hidegfront elvonultával érdekes időjárási helyzetképek alakulhatnak ki, és ezzel kapcsolatban a 2 gigász is így kalkulál, de természetesen itt sincs még egyetértés. A GFS gyorsan visszamelegít, az ő felállása szerint az áramlási irányok elősegítik a szubtrópusi levegő beáramlását. Az ECMWF viszont érdekes helyzettel áll elő, mivel ő sokkal lassabban melegít vissza, köszönhetően a brit térséget is magába ölelő anticiklonnak, amely áramlása révén a hűvösebb levegőt szállítja Európa belsejébe.

Tulajdonképp az történt, amire számítottunk. Nincsen semmi meglepő, a szélsőségek továbbra is benne lesznek a számításokban, de az irreális értékek idővel mindig kikopnak. A baj mindig azokkal van, akik nem megfelelően kommunikálják. Mi köszönjük, hogy ránk hallgatnak! Amúgy semmi különlegeset nem csinálunk, csak próbálunk két lábbal a talajon maradni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük