Az országostól a regionális oldalakig szinte naponta jelennek meg cikkek az elkövetkezendő napokban bekövetkező hidegbetörésről. Focinyelven szólva, tél tábornok egész pályás letámadást indít, amely viszonylag jó hosszú időre megváltoztatja térségünk (illetve Közép-Európa) időjárását. Megpróbálunk mélyen beleásni a témába, és minden kérdésre választ adni.

Mi történt eddig?

Amit tapasztalunk, hogy Európa északi részén elég nagy terjedelemben felgyülemlett a hideg levegő (1-es kép). Az eddigi áramlási folyamatok miatt ez a légtömeg nem tudott beljebb húzódni a középső térségbe, hanem tulajdonképp a helyén maradt.

1. kép – jelenlegi hőmérséklet 850 hPa szintnek megfelelően (forrás: meteociel.fr)

Azonban, a hideg levegő számára kedvező áramlások fognak a napokban lezajlani, amelyek elősegítik a hidegadvekció létrejöttét. Elsősorban egy mediterrán ciklon érkezik térségünkbe, ami jelentős csapadék lehullásáért is lesz felelős, viszont a későbbiekben az ő hátoldali áramlása pecsételi meg a sorsunkat (2-es kép).

2.kép – a mediterrán ciklon elhelyezkedése 2021. február 10-én este (forrás: meteociel.fr)

A jelentős csapadék halmazállapota még kérdéses, több forgatókönyv is van. Az első, hogy eső, majd hó fog esni, a második pedig eső-ónos esó-havazás sorrendet állított fel. Vannak természetesen olyan verziók is, hogy csak eső, illetve csak hó, de ezt majd kedd környékén tudjuk nagyobb bizonyossággal megállapítani.

A mediciklon érkezése önmagában nem elég a hideghez, ennek a tartósságát egy skandináv anticiklon biztosítja, ami áramlási iránya révén még jobban besodorja a hideget, és ez a nagy kiterjedésű légtömeg még Olaszországot is elérheti. A határvonala nagyon úgy tűnik, hogy a nyugati határvidékünkön lesz (3-as kép).

3. kép – hőmérsékleti térkép 2021. február 12-én (forrás: meteociel.fr)

Mennyire biztos, hogy mindez bekövetkezik?

Mondjuk úgy, hogy 99%. Teljesen száz százalékosnak talán csak előtte nap mernénk állítani, illetve nem csak 1 tényezőnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a hidegbetörés ténylegesen, egész országot elárasztva megtörténjen. Fontos tényező például a szerdai mediterrán ciklon, hisz’ ha nem talál telibe bennünket, akkor az Atlanti-óceánon elhelyezkedő légörvény lesz uralkodó, ami pedig előoldali áramlást biztosít, ezáltal ismét csak enyhe levegő érhet el bennünket. Ezt egyébként a GFS modell egyik mellékfutása próbálja szemléltetni (4-es kép).

4. kép – a GFS modell egyik (P10) mellékfutása (forrás: wetterzentrale.de)

Természetesen senki ne úgy gondolja, hogy az lesz, mint a 4. képen, de ez az eshetőség is megvan a hétvégére. Ezzel csak azt próbáljuk szemléltetni, hogy korántsem bizonyos a hidegadvekció mértéke, helye, illetve a tartóssága sem.

Ha egyébként a futások átlagát nézzük, akkor az elkövetkezendő 2-3 hetet hasonló didergések között kell megélnünk (nesze neked karantén, és kijárási korlátozás).

A végére egy kis érdekesség: napra pontosan 9 éve, 2012. február 7-én volt hasonló hidegelárasztás a környékünkön, akkor pár napra – ha nem is teljesen, de – megbénult az ország.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük