A hétvégén egy ciklon előoldali áramlása után hideg légtömegek vehetik birtokba a Kárpát-medencét, illetve egy mediterrán ciklon hathatós közreműködésével hó is boríthatja térségünket. Mondhatni, a szokásos forgatókönyv zajlik majd le, mint ami a múlt héten is történt velünk, mindenesetre a bizonytalanság most is nagy.

Ciklonok hada repül el mellettünk folyamatosan, amelyek rendre megzavarják időjárásunk menetét, bár nem mindig abba az irányba, amelybe szeretnénk. Úgy is mondhatjuk, hogy világok harcának színtere a Kárpát-medence, hisz’ mintha ketté lenne felezve az ország: a Győr-Békéscsaba tengely jelen pillanatban, ami elválasztja a 2 légtömeget, ami velünk van. Alábbi képen a 850 hPa-s hőmérséklet-eloszlást láthatjuk a szombati napra.

850 hPa hőmérsékleti ábra (forrás: meteociel.fr)

Itt is látszik az a kettősség, amit a mai nap is tapasztalunk, ez a helyzetkép a front érkeztéig, azaz szombat késő estig fenn fog állni.

A kérdés az, hogy vajon hó lesz, vagy eső, esetleg egyik sem? Nos, a harmadik feltételezést ki is zárhatjuk, ugyanis a mediterrán ciklon mindig tart magában számottevő nedvességet, így a csapadék hullását semmiképp sem ússzuk meg. És valószínű, hogy a forgatókönyv is ugyanaz lesz, mint legutóbb: esővel érkezik szombaton a késő esti órákban, majd hajnalban átvált havazásba. A Balkán ismét megkapja a magáét, mi azonban ennek csak a töredékét fogjuk tapasztalni, de 5-10 cm hóréteg meglehet.

Csapadék várható mennyisége 2021. január 31-re – WRF modell (forrás: meteociel.fr)

Itt természetesen továbbra is felmerülnek a legutóbb feltett kérdések is, mint például mennyire fog szerepet játszani a talajhő, alakul-e ki keveredési zóna (a téli havas tájak szerelmesei örülnének neki), és meddig marad meg a hóréteg. Az utóbbival kapcsolatban rossz híreink vannak: nem sokáig. Ugyanis, már bent a látóterünkben egy érkező ciklon, amely szintén előoldali áramlást fog biztosítani, így jövő szerdától ismét a 10 °C körüli maximum lesz a nyerő, sőt, a 15 °C-t is nyaldosni fogjuk. A következő kérdés az, hogy mi lesz azután, ugyanis, ha a jelenlegi mozgását nézzük, a jövő hétvége után akár durva téli helyzet is kialakulhat (nem szeretjük a „durva” szót használni hatásvadász mivolta miatt, de itt most tényleg komoly téli felállás is jöhet – persze 200 óra felett bőven nagy a bizonytalanság).

Summa summarum: hétvégén ismételten csak hólapátra fel, és vasárnap kötelezően gyönyörködjünk a tájban!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatár helyőrzője

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük