Hűvösebb idők jönnek

A múlt héten páros lábbal rúgta be az ajtót az ősz, és nagyon úgy tűnik, hogy esze ágában sincs javulni. Hiába, ezt az időszakot éljük. A múlt heti érdekes légköri felállások után továbbra sem fogunk unatkozni, bár a fő attrakciót most nem a jelentős mennyiségű csapadék fogja bemutatni.

A hét végén a tőlünk északnyugatra levő anticiklon egy mediterrán ciklont “engedett be” térségünkbe, amely következtében nagy területen alakult ki esőzés. Némely helyeken 40 mm feletti mennyiséget is mértünk, az Iharos-MET főhadiszállásán 51 mm esett. A kezdeti legűlés után némileg magához tért az idő, de egy vasárnap megérkezett hidegcsepp tovább rontotta kilátásainkat, és a maximum hőmérséklet a 10 °C-t sem érte el.

Az előttünk álló hét első felében még mindig a Brit-szigetek környékén elterülő magasnyomású légörvény hatásai fognak érvényesülni, és most egy skandináv ciklon fog leereszkedni térségünk irányába, ahol pár fokos lehűlés, és a nyugati, délnyugati területeken eső várható. Mennyiségileg nem éri el az elmúlt hét értékeit, de mindenképp magunknál kell tartani kedden, de még inkább szerdán az esernyőt.

Európa nyomástérképe 2021. október 13-án, a skandináv ciklon mozgása nyíllal jelölve (forrás: Windy)

A hátoldali áramlás miatt pedig sarkvidéki eredetű levegőt kapunk, és a magasban nem lesznek ritkák a -5 °C vagy afeletti értékek. Környékünkön péntek virradóra akár gyenge fagyok is jöhetnek, de nem ez lesz jellemző.

850 hPa hőmérsékleti értékek Európában, október 14-én. Látszik a lenyúló ciklon által szállított hideg levegő elterülése Közép-Kelet Európa területein (forrás: Meteociel.fr)

Péntek környékén pedig tőlünk délkeletre egy hidegcsepp kialakulása várható, ami az előzőekkel ellentétben nem áramlik területeink fölé, Görögország felől vonul keleti irányban. Közvetlen hatással nem lesz időjárásunkra, viszont a tőlünk északra levő ciklonok és áramlásaik miatt nem fog javulás sem beállni, így a 12-14 °C-os maximumokkal kell elviselnünk az előttünk álló napokat. És ahogy már említettük a facebook oldalunk heti előrejelzésében, a minimum értékek egyszámjegyűek lesznek, és lehet, hogy egyre többször kell ködre számítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük